Kezeléseim





Fog- és szájbetegségek ellátása

Fogászati állapotfelmérés után a szükséges esztétikus tömések elkészítését, a fogak gyökérkezelését végzem el. A tömések készülhetnek direkt a rendelőben, a nagyobb üregek helyreállítása lenyomat alapján készült betétekkel történik. A fogágybetegségek korai felismerése esetén és a fogak korai elvesztésének megakadályozásában szükséges a rendszeres fogkőleszedés, a gyulladások helyi gyógyszeres kezelése, lézerezése, az íny állapotának rendszeres ellenőrzése. Ha a fogak színe úgy kívánja, fogfehérítést is végzek. A beszéd, a rágás és az esztétika szempontjából fontos, hogy a hiányzó fogakat pótoljuk. A helyreállítást igény szerint kivehető, illetve rögzített pótlással oldjuk meg. Kivehető pótlások közül kedveltebb a fémmentes, rugalmasabb, vékonyabb változat. A rögzített pótlások (koronák, hidak) anyagát a hiány hosszától, a rágás erősségétől függően választjuk ki. Szívesen dolgozom gyerekekkel, akiknek a fogászati ellátásán kívül prevenciós tanácsokat is adok. Munkám során fontos a fájdalommentesség, illetve a fogak kíméletes preparálása. Az anyagok kiválasztásánál figyelembe veszem a beteg általános állapotát is.

Fogorvosi díjtételek
Fogorvosi vizsgálat2000,-Ft
Amalgámeltávolítás -foganként3000,-Ft
Töméskészítés fényre kötő anyaggal15000 - 20000,-Ft
Egygyökerű fog gyökértömése10000,-Ft
Többgyökerű fog gyökértömése15000,-Ft
Betétkészítés kerámiából30000,-Ft
Fogeltávolítás10000,-Ft
Iny- és nyálkahártya betegségek kezelése -alkalmanként5000,-Ft
Nyálkahártya műtét -foganként5000,-Ft
Korona eltávolítás -darabonként3000,-Ft
Csapos műcsonk készítése20000,-Ft
Kerámia korona készítése -tagonként35000 - 38000,-Ft
Cirkon korona készítése -tagonként48000,-Ft
Fogak sínezése -foganként5000,-Ft
Fogfehérítő sínkészítése -állcsontonként10000,-Ft
Fogfehérítés alkalmanként -állcsontonként10000,-Ft
Ideiglenes korona készítése rendelőben5000,-Ft
Fogkő-eltávolítás15000,-Ft
Polírozás3000,-Ft
Szoftlézer-terápia -foganként1000,-Ft
Amalgám kivezetés MORA terápiával4000,-Ft



Oldal tetejére Főoldal


Biológiai fogorvoslás

A biológiai (komplementer) fogorvoslás természetgyógyászati irányzat, ennek megfelelően az emberi szervezetet és a benne lejátszódó folyamatokat egésznek tekinti, így diagnosztikája és terápiája az egész szervezetre kiterjed. Szem előtt tartja, hogy a fogakban, illetve a környezetükben lévő változások hatással vannak a test szerveire, a szervekben lezajló folyamatok pedig fájdalom vagy gyulladás formájában megmutatkozhatnak a fogakban és környezetükben. A test méregtelenítését a szájon át hatékonyan tudjuk segíteni. A szájban sokszor találhatunk amalgám töméseket, régi pótlások fémeit. Ezek a testben sokszor okoznak problémát, akár fém részecskék lenyelésével akár galvánelemhatás kialakulásával. Ezeknek a fémeknek a körültekintő eltávolítása, illetve a testből való kiürítésének elősegítése is a biológiai fogászat körébe tartozik. A száj nyálkahártyájának, az ínynek a megtisztításával, gyulladásainak megszüntetésével elősegítjük az ott lerakódott, illetve a testből ezen az úton távozó anyagok eltávolítását. A biológiai fogorvoslás a nyugati fogorvoslás módszereit kiegészíti mind az ősi, mind a modern természetgyógyászati eszközökkel. Használ gyógynövényeket, homeopátiás szereket, kineziológiát, biorezonanciát (MORA terápiát), méregtelenítési eljárásokat, fémkivezetési módszereket és akupunktúrás technikákat (orálakupunktúrát). Eme kezelés tudományos alapjairól itt olvashat.

Oldal tetejére Főoldal


Miofunkcionális Fogszabályozás

A szabálytalan fogazat sokszor valamilyen rossz szokás, izomműködés következtében alakul ki. Az izmok működésének helyreállitása, az izomdiszfunkciók megszűntetése nemcsak a fogtorlódásokat rendezi, hanem az állkapocseltéréseket is korrigálja. A miofunkcionális készülékek kivehetőek, fémet nem tartalmaznak. A terápia minden életkorban elvégezhető, persze előnyös a kezelést minél korábban (tejfogazat, illetve vegyes fogazat esetében) elkezdeni. A fogak, az állcsont helyzetének és állapotának vizsgálata után választom ki a megfelelő készüléket. Ennél a szabályozásnál lenyomatvétel nem szükséges.

Oldal tetejére Főoldal


Mora Super Bipolar terápia

Egy olyan modern természetgyógyászati irányzat, mely a biorezonancia, az elektroakupunktúra és elektrohomeopátia ötvözete. Működési alapelve megegyezik a nyugati orvoslásban csak diagnosztikai célokra használt MR készülékével. A MORA a test rezgéseit úgy korrigálja, hogy a blokádok feloldódjanak és az energia szabadon áramoljon, az öngyógyító mechanizmusok beinduljanak. Eme kezelés tudományos alapjairól itt olvashat.

A MORA terápia:
A páciens ülő helyzetben fog a kezében két fémrudat, talpait egy fémlapra helyezi. A gyógyító hatás a fém felületeken (elektródákon) érkezik, melyeket egy számítógép kezel. Nem szabad összekevernünk ezt a terápiát az elektrosokk terápiával, a MORA gép ugyanis nem "ráz", hanem rezgéseket továbbít. A kezelés fájdalommentes. Az érzékelhető változáshoz kezeléssorozatra van szükség, melynek gyakorisága és mennyisége a kezelt személy állapotától függ.

A MORA terápia célja:
A szervezet önszabályozó képességének helyreállítása, vagyis a betegségek megelőzése, az allergiák kezelése, a kór lefolyásának gyorsítása és az ezzel járó tünetek enyhítése. Javallatai:



Oldal tetejére Főoldal


Mora Nova diagnosztika és terápia

A Mora Nova 35 év fejlesztői tapasztalatának eredményeként jött létre. A biorezonancia kezelés úttörője. A nyugati orvoslás a folyamatos fejlődés ellenére bizonyos korlátokkal küzd a betegségek kezelésében és az egészség megtartásában. Ezeknek a korlátoknak a legyőzésében nyújt segítséget a Mora Nova készülék. Az emberi szervezet számára fontos az energetikai helyreállítás, az önregulációs képességek felébresztése. A diagnosztikában figyelembe vesszük a geopátia terheltséget és a hegzavarokat. Tesztelünk fémeket, élelmiszereket, kórokozókat, vegyi anyagokat, gyógyszereket, vitaminokat, ásványi anyagokat, stb. Körülbelül 15000 különböző teszelhető rezgésinformáció áll rendelkezésre. A vizsgálat természetesen csak energetikai szintű, tehát fájdalommentes, és nem terheli a szervezetet. A vizsgálat alatt a vizsgált személy ül, a kezén levő kiválasztott akupunktúrás ponton tesztelünk a Mora Nova mérőszondájával. A teszt alapján állítjuk össze az egyénre szabott diétát. A teszt anyagát felhasználjuk a kezelésekkor.

Alkalmazási területek:

MORA díjtételek
MORA diagnosztika12000,-Ft
MORA terápia -félóránként5000,-Ft
Dohányzásról való leszoktatás MORA-val -alkalmanként5000,-Ft

A különböző kezelésekkel nemcsak a testi és pszichés egészség megőrzését támogathatjuk, hanem a Beauty és Wellness programokkal közérzetünk és külsőnk is javulhat. Böjtölőknek, tisztító kúrákat végzőknek különösen ajánlott.

Oldal tetejére Főoldal


Kineziológia

Az izmaink működését az agyunk irányítja. Az agy úgy működik, mint egy számítógép, több, mint 100 milliárd idegsejt van egymással összekapcsolva. Ezek a sejtek információkat közölnek egymással. Izmaink mérhetően jelzik a bennünket ért hatásokat, jó kijelzői a központi idegrendszernek. Azok a pici izommozgások, melyeket nem is érzünk, jól alkalmazhatók információk leolvasására. Az információ bármi lehet: anyag, érzés, személy, gondolat, hang, stb. Számos kineziológiai irányzat létezik (kineziológiai fa), általában egy kineziológiai kezelés a személy számára fontos cél kiválasztásából, az izomteszt segítségével blokádok feltárásából, egy kiegyensúlyozó technikából, majd rögzítésbol áll. A blokádok lehetnek múltbéli, jelenlegi, vagy jövővel kapcsolatos problémák, melyek feldolgozatlanul, elfojtva negatív hatással vannak a jelenlegi életünkre. A kiegyensúlyozó technikák a módszerek alkotói által meghatározottak, melyek sokszor merítenek az ősi gyógyászai ismeretekből (hagyományos kínai orvoslás, kristályterápia, meditáció, vízualizáció, ajurvédikus gyógyászat, stb.). A kezelés fájdalommentes, eszközöket nem igényel. Eme kezelés tudományos alapjairól itt olvashat.
Javallatai:



Oldal tetejére Főoldal


Fülakupunktúra

A fülkagylón a szervek kivetülési pontjai megtalálhatóak. Ezeknek a pontoknak az ingerlésével terápiás hatást válthatunk ki. Ez az ingelés történhet szoftlézerrel, mágneses golyócskák ragasztásával, illetve speciális tűk szúrásával. Eme kezelés tudományos alapjairól itt olvashat.



Felhasználható:

Díjtételek
Fülakupunktúrás kezelés -alkalmanként5000,-Ft



Oldal tetejére Főoldal


Bach virág terápia

A megfelelő cseppeket beszélgetés alapján választom ki az eredeti Bach virág készletemből. Ebből készítem el az egyénre szabott keveréket. Ezt a kezelést szívesen alkalmazom a MORA terápia vagy a kineziológia kiegészítéseként. A Bach virág terápiáról bővebben itt olvashat.

Díjtételek
Bach virág terápia -alkalmanként5000,-Ft
Bach virág csepp készítés3000,-Ft





Oldal tetejére Főoldal


Schüssler-só tanácsadás

A Schüssler-sókat manapság a homeopátia egyik irányzatának tekintik. Valójában egy olyan biokémiai módszer, ahol a hiányzó szöveti sók felvételét segítjük elő tablettákkal. Az arc bőrének elemzése és a panaszok segítenek a szerek kiválasztásában. Ezt a terápiát kiegészítésképpen alkalmazom a Mora kezelés, illetve a biológiai fogászat esetén. A Schüssler-só terápiáról bővebben itt olvashat.



Oldal tetejére Főoldal


Pünkösdi akció

Nemsokára itt a nyár! Szépüljön, épüljön MORA biorezonanciás kezeléssel!

5 db Beauty kezelés 25.000 Ft helyett 20.000 Ft

5 db Wellness kezelés 25.000 Ft helyett 20.000 Ft

Egy kezelés 30 percet vesz igénybe és 5 egymást követő héten ajánlott igénybe venni.

Az akció 2017 Pünkösdig érvényes!



Oldal tetejére Főoldal