Kezeléseim
tudományos
alapjai





Biokibernetika

A Mora, a kineziológia, a komplementer fogászat a biokibernetika körébe tartozik. Hogy megértsük, mit is jelent ez, nézzük magának a szónak a eredetét. A második világháború idején Norbert Wiener amerikai matematikust arra buzdították, hogy töprengjen el azon, miként is lehetne megjavítani a légelhárító ágyúk célbatalálását. Ki kell számítani, hol lesz a repülőgép, amikor a véges sebességgel haladó lövedéknek célba kellene érnie. A célbatalálás problémája nagyon lenyűgözte, mert a háború után is sokáig foglalkoztatta. Nem technikai okokból, hanem azon felismerés miatt, hogy a célbatalálás az élőlények számára is egy örök feladat. . A légelhárító ágyúkhoz hasonlóan mozognak a hím legyek is, amikor egyértelmű céllal repülnek az össze-vissza röpködő nőstények után, vagy amikor vadászó állatok üldözik áldozataikat, melyek közben többször is irányt változtatnak. Tehát a mozgás közben szükséges tájékozódási feladatokhoz az idegrendszernek hasonlóan kell működni, mint a légelhárítóknak. Ezt a problémakört az ógörög hajókormányos, a Kybernetes neve után kibernetikára keresztelte. A kibernetika dinamikus rendszereket vizsgál, melyek a külvilággal való kölcsönhatás során változnak. Fontos működési elv a szabályozás, mely kompenzálja a külvilágnak a rendszerre gyakorolt hatásait, elősegíti a rendszer alkalmazkodását a változó külső feltételekhez. Ennek előfeltétele, hogy a rendszer észlelje a külvilág hatásait, vagyis információt tudjon felvenni és feldolgozni. A biokibernetikában az élőlények kibernetikus rendszerek, melyek más élőlényekkel bonyolult kapcsolatban állnak, ennek következtében tekinthetők dinamikusan állandóan változó, nyílt energiarendszereknek. Ha egy ilyen rendszert valamilyen inger ér, a védekező mechanizmusok beindulnak, az energetikai körök kompenzálnak. Ha azonban például az inger túl erős, vagy a védekezőmechanizmus nem képes kompenzálni azonnal, helyben, az inger által kiváltott hatás eltárolódik, és előbb vagy utóbb tüneteket hoz létre. A biokibernetikus orvoslás feltérképezi a tünetek mögött rejlő energetikai blokádokat és megszűnteti a szabad energiaáramlás útjában lévő akadályokat. Vagyis helyreállítja az úgynevezett öngyógyító mechanizmusokat.



Kezeléseim Főoldal


Biológiai fogászat

A komplementer fogorvoslás fő vonalakban a következő diszciplínákból áll össze: akupunktúra, homeopátia, biofizikai orvoslás, reflexológia és méregtelenítési módszerek. Ezeket a technikákat illesztjük be a mindennapi, általános fogászati gyakorlatba. A szájüreg kiemelkedő voltára már Dr. Reinhold Voll (1909-1989) az elektroakupunktúra atyja is felhívta a figyelemet. Mérései alapján a szájüreget a medicína központjaként értékelte. Megfigyelte, hogy a fogak betegségei energiablokádokat okozhatnak, melyek gátolják a szervezet normális muködését. Munkatársaival kimutatták, hogy a fogak fúrásával, csiszolásával egyidőben a bőr meghatározott akupunktúrás pontjainak elektromos potenciáljában mérhető változások lépnek fel. Így vált ismertté, hogy adott fogak adott szervhez tartoznak és persze fordítva, belső szerveknek is van kapcsolatuk a fogakkal. Dr. Jochen M. Gleditsch, német fül-orr-gégész állította rendszerbe az elektroakupunktúrás diagnosztika eredményeit. Leírta a fogak és a szervezet kapcsolatát, az energetikai funkcióskörök szájüregi vetületéről térképet készített. Erről könyvet jelentett meg "Mundakupunktur" címmel. A szájakupunktúra módszerét sikeresen alkalmazta, egy új lehetőségként, mely elsősorban fogorvosok számára kézenfekvő a szervezet energetikai korrekciójaként. A biológiai fogorvos a fentiek figyelembevételével végzi a fogászati kezelést, ezzel igyekszik megelőzni bizonyos krónikus betegségek fellángolását, illetve kialakulását, valamint a meglévő problémák javulásához nagyban hozzájárul.

Kezeléseim Főoldal


MORA diagnosztika és terápia

Az elektromágneses rezgések az élő természet meghatározó erői. Részt vesznek az anyagcsere-folyamatokban, a növekedési és hormonális folyamatok szabályozásában, valamint a fájdalomra való érzékenység mértékének kialakításában, vagyis minden életjelenségben. Pedig az elektromágneses rezgések létezését már 1940-45 között bebizonyították. Burr professzor, a Yale egyetem professzora és más egyetemek professzorai egy tudományos projekten dolgoztak. Az eredmény: Minden élőlény összetett elektromos, következtetésképpen mágneses tér, mely a szervezet halálával megszunik. Azóta persze számos vizsgálat és kísérlet bebizonyította ezeknek a rezgéseknek a létezését. Az emberi test elektromágneses része a fizikai test kiegészítője, tehát a látható és a láthatatlan test egysége alkotja valójában a testet. A láthatatlan test az aurából, csakrákból, meridiánokból és több 100 akupunktúrás pontból áll. A látható testtel ellentétben az elektromágneses komponens a pillanatnyi fizikai és lelki állapottól függően állandóan változik. A láthatatlan test tulajdonképpen rezgésekből áll és egy kifinomult kommunikációs rendszer. Folyamatosan, a pillanat tört része alatt szállít információt a sejtek közti és a sejteken belüli térben. Ez egy gyorsabb kommunikáció, mint az idegi- és a hormonális rendszer. Dr. Reinhold Voll a 40-es, 50-es években tette vizsgálatait. Felfedezte, hogy a test bizonyos pontjainak jobb az elektromos vezetőképességük. Ezekről térképet készített, melyet összehasonlított a kínai akupunktúrás térképpel. Azt látta, a pontok egybeesnek. Ezzel bizonyította be, hogy a kínai akupunktúrás pontok nemcsak tapasztalatok alapján léteznek, hanem a test többi pontjaitól fizikai mérésekkel is elkülöníthetőek. Ezzel Voll hidat vert a keleti és a nyugati gyógyászat közt. Azt is megfigyelte, hogy az elektroakupunktúrás pontok elektromos vezetőképességének változása összefügg a szervezetben lezajló változásokkal.

Franz Morell és Erich Rasche 1975-ben fejlesztettek ki egy transzmittert, mely elektromágneses rezgéseket továbbított. Úgy találták, a szereknek (gyógyszerek) elektromágneses rezgéseik vannak és a szervezetekre gyógyítólag hathatnak. Azonkívül felhasználták Voll korábbi tapasztalatát, hogy az akupunktúrás pontokon keresztül mérhetőek a különböző szervek elektromágneses rezgése, illetve energetikai állapota és a pontokon keresztül korrigáló rezgések adhatók. Ezen tapasztalatok alapján fejlesztették ki a MORA készüléket, mely nemcsak diagnózis felállítására, hanem terápia elvégzésére is alkalmas. A MORA terápia a homeopátia és az akupunktúra elektronikus ötvözete.

Működés közben kéz- és lábelektródák segítségével elektromágneses információ gyűjthető a testből. A gép ezeket a rezgéseket a speciális szűrőrendszeren keresztül szétválasztja harmonikus és diszharmonikus rezgésekre. A harmonikus rezgéseket (pl. vitaminok, nyomelemek, enzimek, stb...) felerősítve, a diszharmonikusokat (toxikus anyagok) kioltva juttatja vissza a testbe. Ez tulajdonképpen minden biorezonanciás készülék működési elve. Gyerekek akut betegségénél nagyon hatásos, felgyorsítja a betegség lefolyását, enyhíti a tüneteket.

Kezeléseim Főoldal


Kineziológia

Napjainkban a kineziológiának számtalan ágazata létezik. Ezek mindegyike az "alkalmazott kineziológiának" a továbbfejlesztése. Ennek kezdeteit 1964-re tesszük, amikor is Dr. George G. Goodhearth Jr. először figyelte meg, hogy a testtartás torzulását olyan izmok okozzák, melyeknek működése, tartóképessége gyengébb. Ezeken az izmokon gyakran érzékeny csomócskákat talált. Ha a működési zavaroknak megfelelő területeket ujjaival manipulálta, kezelte, az izomműködés és ezzel együtt a testtartás javult. Goodhearth terápiájában izületi mobilizációs technikákat, craniális módszereket, étrendváltozást, diétákat és reflexeljárásokat alkalmazott.

Az izomműködési zavarok lehetnek:

A manuális izomteszteket a tesztelőnek meghatározott protokoll szerint kell végeznie, hogy pontos eredményeket kapjon. A kineziológia nem a betegség orvosi modellje alapján, hanem nevelési vagy energia modellek alapján fejlődött. A test energiáit balanszírozza egy céllal kapcsolatosan, melyet az illető szeretne elérni, de nem képes rá nehézségei miatt. Dr. Goodhearth a kineziológia gyakorlatát orvosi diplomához kötötte. John F. Thie ezzel szemben 1973-ban kiadta "A gyógyító érintés" azaz a "Touch for Health" című könyvét, s ezzel a laikusok számára is hozzáférhetővé tette a módszert.

Kezeléseim Főoldal


Professzionális kineziológiai praktikum (PKP)

Bruce Dewe és Joan Dewe új-zélandi kineziológusok a touch for health-ből fejlesztették ki saját irányzatukat a professzionális kineziológiai praktikumot (PKP). A zavarok és a blokádok oldását a magatartás-konfliktusok és szabotázsok megszűntetése teszi hatásosabbá. Kiegyensúlyozó technikáinak tárháza szinte kimeríthetetlen. Használja a neurovaszkuláris, neuroemócionális (Trigger), neurolimfatikus és gerincreflex pontkezeléseket, kristályterápiát, meridiánok kezelését, stresszbalanszot, színterápiát, hangokat, mozgásformákat, virágterápiákat, akupresszúrát, vízualizációt. Az irányzat alkotói a mai napig bővítik a módszert.

Kezeléseim Főoldal


Transzformációs kineziológia (TK)

Grethe Fremming és Rolf Havsboel, dán kineziológusok fejlesztették ki ezt az irányzatot. A TK azon eszközökhöz tartozik, melyek az új korszakban segítenek a tudat felébredésének megértésénél, attól függően, hogy mennyi tudatossággal és szándékosságal éljük életünket. A transzformációs kineziológia a kineziológiát használja, hogy felismerje azon rejtett blokádokat, létünk érzelmi és szellemi részeiben, melyek megakadályoznak céljaink elérésében. Olyan teszt- és balansztechnikát alkalmaz, melyek a test finomanyagú szerkezetére (éterikus, emócionális, mentális, személyiség fölötti) és annak a hét sugárminőséghez való kapcsolatán alapulnak. Minden balanszban fontos szerepet játszik a kreatív vízualizáció.

Kezeléseim Főoldal


Fülakupunktúra

A fülakupunktúra avagy auriculoterápia a reflexterápia egyik része, önmagában is használható, de kiegészítője lehet más természetgyógyászati illetve nyugati gyógyászati kezeléseknek. A fül bizonyos pontjaira hatva befolyásolni lehet egyes szervek működését, fájdalmat lehet csökkenteni. Ennek a módszernek a nyomait több ősi kultúrában is megtalálták (Egyiptom, Kína). Újkori újrafelfedezőjének Dr. Nogier számít, aki Lyonban élt. Az 1950-es években észrevette, hogy betegei fülén kis égési hegek vannak. Kiderült, hogy e betegek derékfájdalmát bizonyos "kuruzslók" fülön végzett égetéssel szüntették meg. Dr. Nogier tűvel szúrta a pontokat és a gyógyhatás így is jelentkezett. Kutatásai nyomán rájött, hogy a 19. század közepén Berlioz (a zeneszerző apja) is próbált fülakupunktúrát használni, valamint, hogy Hippokratész is érdeklődött a módszer iránt, könyvében is írt tapasztalatairól.

Kezeléseim Főoldal


Bach virág terápia

Dr. Edward Bach (1886-1936) Walesben született, Londonban praktizáló homeopata orvos volt. A homeopátiánál egyszerűbb módszert keresett a gyógyításra. Figyelme központjában maga az ember állt, nem a betegség. Állítása szerint a természetben minden egyszerű, és minden adott a szükséges túléléshez - táplálék, víz, levegő, meleg. Adottak azok a módszerek is, melyek jólétünkről gondoskodnak. Ezeket szem előtt tartva dolgozta ki 38 gyógyírét. Ezen elixírek gyógyító erői a természet bizonyos gyógynövényeiben és fáiban találhatók. Segítségükkel nemcsak betegségek gyógyulnak, hanem több öröm, boldogság, kedvesség és hasznosság költözik az emberek életébe. Bach doktor szerint a betegség nem büntetés, hanem egyfajta korrekció. Mindig konfliktus eredménye. Bizonyos vadon élo növények képesek megnövelni rezgéseinket, elárasztják személyiségünket a számunkra szükséges erényekkel, ezáltal elmossák a szenvedéseket okozó hibákat, segítenek konfliktusaink megoldásában. "Egyetlen dolgunk, hogy megőrizzük személyiségünket, éljük saját életünket, és életünk hajóját magunk kormányozzuk...".

A Bach virágok pozitívan hatnak:

Az eredeti Bach virág gyógyírek alapanyagául szolgáló növények gyűjtése a Bach doktor által meglelt területekről történik. A cseppeket a mai napig az eredeti előírásoknak megfelelően készítik.

A kezelés alkalmával egy beszélgetés alapján állítjuk össze a jelenlegi állapotnak megfelelő összetételű cseppeket az eredeti Bach virág gyógyírekből.

Kezeléseim Főoldal


Schüssler-só Tanácsadás

Dr. Wilhelm Heinrich Schüssler 1873-ban jelentette meg munkáját a 12 anorganikus sóról. Terápiája nem homeopátiás természetű, mivel alkalmazása nem a hasonlósági elven alapul. A német egykori homeopátiás orvos rendszerét biokémiai módszernek tekintette. A szervezetünk működéséhéz a szerves anyagokon kivül anorganikusokra is szükségünk van. Schüssler észrevette, hogy fontos a hiányzó anorganikus anyagokat gyógyszeresen pótolnunk. Természetesen ez nem egyszerűen a só pótlását jelenti, hanem egy olyan ingerterápiát, mely során a sejtek olyan állapotba juthatnak, hogy a nekik fontos sók táplálékból felvett mennyisége növekedhessen. Persze mindehhez a táplálékkal bevitt anyagot biztosítani kell.

Dr. Kurt Hickethier dolgozta ki az arcdiagnosztikát. Ennek alapja az, hogy a különböző sók hiányának állapotában a bőrön sajátos elváltozások figyelhetők meg. A tünetek figyelembevétele mellett ezek alapján állítható össze a szervezet számára legoptimálisabb sóterápia.

Kezeléseim Főoldal